Beszélgetés

Jaj de szépen ragyog, Isten, fáklya, fénye,
S az én lelkem beszél szól az Istenségre.
Választ add Ő nekem, mosolyt adok nézve,
Le a szép falura, értelmes szép völgyre.

Unokám itt velem, kérdi kép értelmem,
De én mosolyogva, Ő érik most vélem.
Erre hang jön mélyből szólal az Istenem,
– Ne felejtsd, a fiú, mindent tud s nem vélem.

Ezen gondolkodva, előttem Istenem.
Lelkemből a lélek benne van értelmem.
Az én segítségem kis létben az érem,
Őseimnek léte, ezt bizony nem vélem.

Ki szabtad te Atyám ezt a szabat időt,
E térben és létbe, meg tegyem a tevőt.
Mi lesz velem terved, merre visz az idő?
Hisz neked törvényed, mint venyigén szőlő?!

Tehát szabadságom, szab az én jövőmre?
S mindig veled leszek időtlen időbe?
Így elgondolkodok lelkem testvérire,
S ajánlom a képet, időt, szép jövőre.