Hét év uralása a húszesztendősbe



Isten hozott titeket, kettőezer-húszban!

Nyugatabban éljetek az új-számításban!

Mert meglenni, megélni istenléti számba,

Miliők, milliója zug idő hullámba.


Nem sokára három hetes, múlik el a húszba.

Bizonyára nagyon szép, volt a hét a múltba.

Ahol volt Apa s Anya, Nagyszülők a lomba,

Nem az út keveredett, a hetes hullámba.


Hanem család tudása maradt meg a létbe,

Hol számított a hét év, a húsőzesztendőbe,

Mit hozott hét esztendő, nektek e húsz évbe?

Mivel szól ma a kakas hajnal reggelibe?


Emlékszel a tudatra, örök vény törvényre?

Becsületes búcsúra? szeretett reggelre?

Ma meg van a köszönés s emlékezés szere?!

Meg van még a tisztelet egymásfele s szere?!


Tudjuk nincs meg az ima, Istenhez reggelre!?

Mert hatalma mindenek, húz istentelenségre,

Elzuhant és Őr se tehet, Ő ördög létébe,

Hisz az Isten itt hagyott egyedül a térbe.


Igy a Páter nem lesz pap, nem hisz teremtőbe,

Hisz Ő is elfelejtette, mit élt a hét évbe.

Törvényszék is vergődik, mindenfajta létbe,

Bünteti azt aki él, még hét esztendőbe.


Hisz a húszban, három szór, jövendölő szerbe,

Rég meg szöktettük hét évet, e húsz esztendőbe.

Gondolkodjunk emberek, nézünk az időbe,

Nem volt bizony rossz lenni, élni a hét évbe.


S ez szerint törvényébe elérni húsz évbe,

Apa anya tanítson, Nagyszülőkkel létbe.

Tudjunk egymást köszönti, életet tisztelni,

Önellátó életért tudjunk mi küzdeni.


Nem a művilágunkat kell nekünk műveltetni,

Nem a vár varasodást, kell ki okoskodni.

Hanem fejlett tiszta létett, újra kell tanulni,

Helyére a hét esztendőt, a húsz évben hozni.