A fénynek fémje |
El jött fáklya fénynek szára. Fémlik a halat föld határba. S ragyog a fehér feketére, Mi át tért a más sok se mibe. Már táj borítva fémló ágyba , Két egyet mutatta a világba. Oly világnak világosába, Mint világunk nagy hatalmába. És forr és dúl de nem észleljük, Mert eszünk kötött s nem képezzük. A megkötött törvényeket, Az épeket és részeket. |