A fénynek fémje

El jött fáklya fénynek szára.
Fémlik a halat föld határba.
S ragyog a fehér feketére,
Mi át tért a más sok se mibe.

Már táj borítva fémló ágyba ,
Két egyet mutatta a világba.
Oly világnak világosába,
Mint világunk nagy hatalmába.

És forr és dúl de nem észleljük,
Mert eszünk kötött s nem képezzük.
A megkötött törvényeket,
Az épeket és részeket.