Megváltók menekülése

Krisztus lelke, s szeretete , Ezerhétszázhatvannégybe , El juttat a nagy veszélybe, Madéfalva kebelébe . Dörgedelmes ébredésbe, Vérfürdésnek tűz hevébe, Ébred angyal, anyja mellet, Mely itt várta a védelmet. Álma járt a szemein, Mikkor vér volt Apja melyén, Kezén, lábán, egész testén, Édesanya könyv gyötrelmén. Azt se tudta mi történik, Mért Jó-apja földbe ömlik, Mért az anya húzza kezét, Mért két lábba járja hegyet. Havasnak, a magosnak, Mennyországi kapunak, Mivel falu, ház és szomszéd, Semmi lelket ma meg nem véd. Hisz a testvér, testvért áldja, Fia anyját meg átkozza, Ember falu nemzetét, Háborgatva Istenét. Lép a gyerek, győz és szalad, Anya fárad, s lassan marad, A seregtől, mely menekszik. Csúcsról már lejtőre omlik. Ezerről, ezres számba, Kis csoporttal, Nagy családdal, Omlik be a mély hullámba. Lassan el vész, s nyom se marad, Mivel a hó vért takargat, Kis gyereknek szíve olvad, Látja Anyja , el nyomorgat. -Anya, anya édesanya! Mért merev-szik a két lábba? Mért a keze kék és hideg? Mért az arca sápadt s rebeg? Tull a völgyben, lesz menedék, Ahol ember meg nyugodjék, Vissza, falunk, láng és tüzes, S a hó végig völgyben veres. -Menjél fiam, menjél, menjél, Vissza szemeddel ne nézzél, Nehogy itt meg kövesedjél, Mert én védlek ez cserénél. Nekem lelkem, ketté szakad, Részben szerelmemmel marad, Más rész veled, szeretettel, Szalad az új menedékkel. -Gyere anya! mi lesz velem? Ki lesz árnyékom s védelmem? Hát nem te? ki szívedből, Engedtél a lelkedből? -Édes fiam te vagy lelkünk, Apád, s enyém szeretettünk, Érted élünk téged védünk, Így jövőben veled élünk. Szaladj! ne állj itt a csúcson , Ne állj haló fészke nyomán, Mert engem fog védelmezni, Mennyországban fel emelni. Édesapád lelke mellé, Akit a föld most el nyer-é, Én ha halóval maradok, Akkor apádhoz le hajlok. S el jövünk az erőnkkel, Új hazádba fedéllel, Menyegződbe angyalként, Leszünk mindig védőként. Ég, kis angyalkának lelke, Fel rombont a kis keble, Arca ég, anya súly keze, Távolítja menetégbe, le más völgybe. Haló gyerek ellen szál, Anya védelmében áll, Most a fiú angyal, szalad, Ezer nyommal együtt halad . Le túl völgybe menedékbe, Idegenek a fészkébe, Ahol szabad szolgaként, Nehezen élt meg részesként. Állak s hallom ez hangjelzőt, Szorítva nagyanyám kezét, Mely folytassa történetet, Tüzes lángos üzenetet. -Ez volt nekem dédiapám, Értsed meg te kis unokám, Mert ez hegynek csúcs sziklája, A halónak barátja. Dédapámnak, anya lelke, Két völgy felet, áll a teste, Még ma is a halló véle, Férje ott, s túl él a vére, El múlt kétszázötven tél, S én bennem a lélek él, Te legyél vér vérünkkel, Legyél a mi jövőnkkel.