Veszedelmünk ősi része

A keserűség mélységbe Bagoly szál a menedékbe Asszony keresztet vett félve Istent hívja reményébe Gonosz sétál s árulkodó Úr lesz Ő nem nyomorkaadó Angyal repül meny menyekbe Istent hívná segítségbe Mély csend ólamnak a fészke Gonosz ólam menedéke Halál álom nyomasztó Hol már nincsen virrasztó Én Istenem Jóistenem Zeng a fény s tüzes e szemem Hallat Anyám s álmos Apám Két gyerekemet ragad-ám Szaladok a köd könyvébe Toppadok erdő vérébe Ösztönök visznek vezetnek Ősök útjai keresnek Látom fent a menyorrszagot Lent a pokol tüzes lángot Csaba sír Ferenc vergődik Vér és remény keveredik Csizma láb lábbeli nélkül Ember társak lélek nélkül Asszony sír én káromkodok Esnek kelnek botladoznak Rettenetes keserüsség meg szökik Azt se tudja merre van a menedék Maradékok így haladnak Ébred álmukkal meg halnak Halnak mélybe bent a földbe Egy részük veszvén erdőkbe Mások veszve nemezetekbe Mások ős hazába térve S ez a rémület nem múlik Évszázadot fájdalmazik Ma is verődik lelkekbe Isten ess sír emlékébe Bocsáss Uram nekünk ezért Őseinknél volt menedék S bocsáss meg őseinket Isten házát itt építtek Vigyáz nehogy el veszítsed Inkább törődjél meg mentsed Mert a gonosz leselkedik Madéfalváról emlékszik 2011-01-07. Duma-István András