Beszélgetés |
Jaj de szépen ragyog, Isten, fáklya, fénye, S az én lelkem beszél szól az Istenségre. Választ add Ő nekem, mosolyt adok nézve, Le a szép falura, értelmes szép völgyre. Unokám itt velem, kérdi kép értelmem, De én mosolyogva, Ő érik most vélem. Erre hang jön mélyből szólal az Istenem, – Ne felejtsd, a fiú, mindent tud s nem vélem. Ezen gondolkodva, előttem Istenem. Lelkemből a lélek benne van értelmem. Az én segítségem kis létben az érem, Őseimnek léte, ezt bizony nem vélem. Ki szabtad te Atyám ezt a szabat időt, E térben és létbe, meg tegyem a tevőt. Mi lesz velem terved, merre visz az idő? Hisz neked törvényed, mint venyigén szőlő?! Tehát szabadságom, szab az én jövőmre? S mindig veled leszek időtlen időbe? Így elgondolkodok lelkem testvérire, S ajánlom a képet, időt, szép jövőre. |