Nyelv emésztő szándékúaknak

Zengnek a hegyek szépen szólnak, Éneklő fények mind ragyognak. S a Nap erejének hangja, Hímez és teremt, a világja. Mindenkinek üzenete, A gyönyörű nyelvezete. Van: aki látja, aki hallja, Vagy: érzi, nyalja, tapogatja. Akinek saját nyomara. Mérgében: nem lát, nem hallja, S a sötétségnek ereje, Kényszeríti kebelezze. A fényből, bűzből, tapintásból, Ízleltetést, más térvilágból. Saját hangjába kobozni, S a kincseket mind tönkre tenni. Így méreg őt be borítja, S erősödik a nyomara. Mert veszteni, ő veszíttet, Világakon át nem léphet. Hisz a termelés kapuját, Ma neki terem, lezárja. Kivégző termének terét, Felfoszlatva világakra. Mondtad, hogy én nem létezek, Inkább téged képezzelek. Hisz te nem vagy! mert mindenből, Nm tudsz ki lépni termekből! Mert hamis neved mint, kíván, Más világakból halmozván. Több igét nem lehet egyben fogni, Értékeket tönkre tenni. Termek nem hagynak bűnhődni, Bűn itt vagy s itt tudsz kínlódni. Érni se tudsz te meg érni? Isten szeret bocsátani! te kimúlni.