Hét év uralása a húszesztendősbe

Isten hozott titeket, kettőezer-húszban! Nyugatabban éljetek az új-számításban! Mert meglenni, megélni istenléti számba, Miliők, milliója zug idő hullámba. Nem sokára három hetes, múlik el a húszba. Bizonyára nagyon szép, volt a hét a múltba. Ahol volt Apa s Anya, Nagyszülők a lomba, Nem az út keveredett, a hetes hullámba. Hanem család tudása maradt meg a létbe, Hol számított a hét év, a húsőzesztendőbe, Mit hozott hét esztendő, nektek e húsz évbe? Mivel szól ma a kakas hajnal reggelibe? Emlékszel a tudatra, örök vény törvényre? Becsületes búcsúra? szeretett reggelre? Ma meg van a köszönés s emlékezés szere?! Meg van még a tisztelet egymásfele s szere?! Tudjuk nincs meg az ima, Istenhez reggelre!? Mert hatalma mindenek, húz istentelenségre, Elzuhant és Őr se tehet, Ő ördög létébe, Hisz az Isten itt hagyott egyedül a térbe. Igy a Páter nem lesz pap, nem hisz teremtőbe, Hisz Ő is elfelejtette, mit élt a hét évbe. Törvényszék is vergődik, mindenfajta létbe, Bünteti azt aki él, még hét esztendőbe. Hisz a húszban, három szór, jövendölő szerbe, Rég meg szöktettük hét évet, e húsz esztendőbe. Gondolkodjunk emberek, nézünk az időbe, Nem volt bizony rossz lenni, élni a hét évbe. S ez szerint törvényébe elérni húsz évbe, Apa anya tanítson, Nagyszülőkkel létbe. Tudjunk egymást köszönti, életet tisztelni, Önellátó életért tudjunk mi küzdeni. Nem a művilágunkat kell nekünk műveltetni, Nem a vár varasodást, kell ki okoskodni. Hanem fejlett tiszta létett, újra kell tanulni, Helyére a hét esztendőt, a húsz évben hozni.