Abajgatás obó

Lád kicsim ez nagy világot, Áromlási fény hullámat, E halmazat mely része vagy, S ez időben ma obójgat. A tájak mélye s mélysége, A teremtésnek egysége, Körben veszi az értelmet, Meg teremtve a szép Édent. Sok kőszikla és tűzvédő, Fényfogó és meg-kettő, Vagy rögzítő és teremtő, Értelmező és megvédő. Mi szemcsének a szemcséi, Ismeretlen kis lényei, Felfogva vagy se gondolva, Lét nemlétünk a mozgásba. Ezt ajánlom én ma neked, Fel ébresztve az érzelmed, Az értelemnek lényegét, A teremtőnknek Édenét. Ezt énekli a rég hazám, Minek neve Édesanyám, S a mely ismertet éltre, Az ölében védelmezve.