Őszi idők

Nem pihenek nem állak ,
A menyekben se szállak.
Csak figyelem a tért,
Forgatva az időt.

Mit kezd törvény anyaggal,
Játszik az angyallakkal.
S a lényem mely nem tér-e-m,
Lehet az én vezérem?

A fa mint gyümölcs lény,
Gondozva egy erény!
Ha erdőben meg nőve,
Be kerül a mély tűzbe.

S ereje sugározva,
Fel szál mint szél magosba.
S a halálnak szép széniben,
Ragyog a kis levélben:

Hegyek, mezők és erdők,
Aranyfényben ragyogva.
A tájakat festitek,
Ti vagytok a művészek.

Mit mi emberi lények,
Annyira nagy kevélyek.
Okoskodva a múltba,
Bámészkodunk a tóba.

Mely tó az erény mélye,
Az erkölcsnek értelme.
A törvényben és tényben,
Ragyogsz a nagy menyekben.