Egy barátom gyász napjára.

Fénylik ez nap nagy sugarával,
Fémlik a lélek határával,
S meg állnak a kis madarak,
Majd vidámon boldogulnak.

A szél is fúja énekét,
Mint egész táj a szépségét,
Mivel ma van az átlépő,
Meg telt a lét, az él lété.

Hisz él lett s meg éleződött,
A lélek fészket teremtet,
S nincs szüksége a testére,
Boldogul tér természetbe.

A lélek nagy lett el terjedt,
Mivel gyökérhez érkezett,
S meg értem az él lett létét,
Nagy-boldogság teljesülést.

Mert lelke él a lelkekbe,
Családban és a nemzetbe,
Így lett élete végzetbe,
Boldogasszony születése.

Csillagok fényben ragyognak,
A szemcsék, fénnyel csiráznak,
Öröm van fent az egekbe,
Estéből reggel életbe.