Isten fáklyája

Már reggelt lát a tér jövője, Képzeletben értelmezője, Mi nem más csak a korforgás, Egy nap körüli haladás. A piros gömbb erőben fogva, Az áromlásra szabályozva, Fényt derít egek mélyébe, Távolban s ide közelbe. S az fény mely látó, s láthatatlan, Mely bámuló és bámulatlan, Időre fogva kényszerítve, Az időtlen törvény kezébe. Ez a kis fény a jelent fogja, El veszi s viszi el a múltba, Hol jövő vár ő rá bámulva, Ha van aki őt képbe fogja. Az elérő értelem képe, Ő maga törvény kezébe, Néha az időt felejtve, Múlt s jövő lesz, a látképbe. Jaj fénynek oly sok változat, El van rejtve több bámultba, Meg fogat erő jelképekben, Többféle fényi törvényekben. Te törvény értelmet enged, Majd érjem el a végtelent. Tört ténybe, a több törvénybe, Képbe, hangba értelembe. S nagy fáklyád mi nem a nap fény, Az legyen értelmemben vény, Én vénségem is törvénybe, Az időtlen értelembe. 2014.03.25?