Kedves Imre és Éva!

Mi már vagyunk valaha Föld kereken le dobva Lélegzünk és  ékezünk Nagyon kevést kérdezünk Látjuk hajót el süllyedni Fótazva  akarjuk védni Nehogy vele el mélyedjünk Mindent mi volt el feledjünk S ám már vannak mások ess Jók vagy rasszok szépek ess Ahogy tudod mindig írunk Mikkor idő s szóhoz jutunk Fúj a szél is jó időkre Isten tudja máris kikre A kit üttet szidtak s vertek Azok csak nem lesznek szebbek S akik úszták ezt és azt Mindig élvezték tavaszt De aki a nyára gondolt Tavaszra csak szántás maradt Ezért szidják útik verik S a mit mond azt el se hiszik S tanítják a tudatlanra Uralkodnak a parasztra Mely magának fészket állít Kasztosoknak várat épít S ha már sorsa meg halni Fegyvert adnak harcolni Imígy  gyerekek fel nőttek Olasz latinból meg jöttek Kevéskét lélegezni Itt meg ott segíteni Aki velünk maradt itthon Segít saját rabság úton Gondolva latin rabságra Testvérei világára Aki tanul dolgozik Várja, hogy tavaszodjék Asszonyság  Ő meg ossz velem Sorsom részem és életem Ti hogy vagytok mit csináltak Lábatokkal földön jártok Vagy visznek orrotoktól Táplálgatva hazugságtól Vagy ám bíztok a jövőbe Istenek jó törvényébe S kezdtek pontokat tenni Vesző s álltóval írni Látod én nem pontozok Nagy szavakat nem mondok Dalolok mint szél az égben Mint kis rész a tenger mélyben S reménykedem valóságra Rég meg halt kis igazságra Ha már idő el jön lesz Akkor még halatok lesz  Duma -István András  2010-08-26.